Még ilyet, a blogspot cenzúrázta a bejegyzéseimet. Írhatok én a nagyvilágba ha nem jelenik meg....

A héten 3 darab konferencián unom szét az agyam. Na ne higgyétek hogy érdekel, megajánlott jegy reményében csődültünk be barátnőkkel, mindent megér, hogy annál a tanárnál ne kelljen vizsgázni. Remélem lesz eredménye, mert nagyon megütök valakit ha nem.

Upd: nem lett, illetve annyit mondott, hogy méltányolni fogja a vizsgán, ami egyenlő a nullával. azistenbasszameg

17 éves szerelem-felfogás alapján, Ő volt a nagy ő. Nem volt tipikusan szépfiú, igaz erről mindenkinek más elképzelése van, én személy szerint sosem bomlottam a szőke-kék szemű prototípusért. Ő pont megfelelt az akkori (mostaninak is?) lázadó természetemnek, bő nadrág, hosszú haj, nagyhangú volt, rebellis és hanyag. Megvesztem érte, de remélni sem mertem, hogy egyáltalán észrevesz. Persze nem is vett, könnyen feledhető élményt nyújthattam. Német órán viszont mindig mellettem ült, érdekből bizonyára, rólam másolta mindig a dolgozatokat. Aztán az órák alatti beszélgetéseink közé egyre több privát szál is vegyült, kezdtünk barátok lenni. Többször megsimogatott, puszit nyomott az arcomra, sőt lyukas órákban az is előfordult, hogy az ölemben feküdt. Volt barátnője, persze, osztálytársunk volt ő is. De hát ő sem látott bennem vetélytársat... Soha nem is történt ezen felül semmi.

Aztán gimnázium után kaptam meg, egy buliban futottunk össze és ágyban kötöttünk ki, annak ellenére hogy akkor már egy jó fél éve egy szót sem beszéltünk. Nem voltunk rosszban, csak közbeszólt egy új élet, új társaság... Hihetetlen extázis volt, ahogy rajtam lihegett, senkivel nem éreztem azt azóta sem. Nem lett happy end, nem lettünk egy pár. Még csak szóba sem került a lehetőség...

És mindezt csak azért meséltem el, mert nyirgosan, izzadtan, remegve keltem reggel...vele álmodtam. Még ma is tart, pedig már 4 éve...

Filmajánló

Tudjátok mit vettem észre? Ha az ember jó filmet, vagy egyáltalán csak jó műsort akar nézni, az M1-re kapcsoljon. Tegnap előtt Lou Reed koncert, ma meg ez.

Marie és Lucie ikertestvérek. Szépek, izgalmasak, de egyéniségük, képességeik egészen más irányba tereli a sorsukat. Marie, örökké éhezve apja szeretetére, értelmiségi pályára készül, Lucie, az apa kedvence pedig gyönyörű hangjával a show-biznisz és az éjjeli lokálok közegébe kerül. Lucie egy napon rejtélyes módon öngyilkos lesz, s Marie lassanként a helyébe lép. Kezd olyan életet élni, amit a testvére élt, s melyet ugyan megvetett, de amire mindig is vágyott egyben, és ami olykor a poklok mélyét is meghozza számára.

Ezek mennek....

Kezdjük a melóval. Időminőség szempontjából nincs változás, továbbra is rohanok balról jobbra, jobbról balra. Abban sincs változás, hogy nagyon unom. Nem magát a melót, hanem hogy miért nem állhat egy nap 40 órából? És még mindig picsafáradt vagyok, ez sem új. Na, de ami új, az a munkatársak. Rengeteg nő között elveszve tengődik pár férfi, közülük kettővel igen-igen jóba lettem (mindig könnyebben barátkoztam fijúkkal). Tegnap ebédszünetben egy kis szexuális témájú évődés egyből feldobta a napomat. :) Zs. sokkal nyíltabban kimutatja érdeklődését irántam, ugyanakkor egyszerre félénk és nem kezdeményező...meg egyébként sem az esetem. Bezzeg K. Első perctől kezdve tudtam, hogy vele meglesz a közös hang, ahogy megjelenik a hanyag mozgásával muszáj rá felfigyelni. Gondolataim nagy részét kitölti.

A héten a szakdolgozat vázlata is összeállt a fejemben, leírtam a témavázlatot, hozzájuk kötődő kulcsszavakat és az egyes fejezetekhez kapcsolódóan a szakirodalmat. Már "csak" el kell olvasni és meg kell írni. Hú de büszke lesz rám a konzulensem...
Egyébként lementem a suli könyvtárába, kikértem a hasonló témában íródott szakdolgozatokat, és arra jöttem rá, hogy ez pofonegyszerű. Ahogy olvastam őket, folyton az volt a meggyőződésem, hogy ilyet én is tudok. Aztán hazajöttem és elmúlt.

És kitaláltam mit szeretnék karácsonyi ajándéknak. Márai Naplóit, új borítóval, az összes kötetet. Lesz vagy 40.000... Majd darabokban kérem, elosztva a család között. De olyan szépen mutatna a polcomon egymás mellett sorakozva, díszcsomagolásban. Hjaj...

A hétvége úgy elment, hogy észre sem vettem, hogy itt volt. Ma meg megint kezdődik az a pörgés, ami le sem állt. Egyszerűen semmi, fél másodpercnyi időm nem volt magamra, sulikat illetően semmit nem tudtam megcsinálni, pedig szép kis listám van, a szakdolgozatból másfél oldalas témaindokláson kívül nincs egy sor se áll az A4-es virtuális papíromon. Jövő héten pedig vizsgára jelentkezés, az eddig oly távolinak tűnt vizsgaidőszak is készül a nyakamba szakadni. Nem fogom bírni...

Kicsit később jövök és mesélek férfiakról, mert mások körül az élet azért nem állt meg.

Exhausted

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de az egyetemi előadásokon ülés kevésbé leterhelő, mint a munkahely. Kikapcsolódásképpen járok már órákra, vagy ha pihenni akarok. Szeretem a munkahelyem, akarom is csinálni, jó a társaság, jól kijövök a munkatársakkal, ideális. De iszonyatosan elfáradok a nap végére, főleg úgy hogy közben 2 sulit csinálok párhuzamosan. Nyilván még nincs vizsgaidőszak, ott nem sok teendőm van, de azért el kell(ene) olvasni pár tucat könyvet, amikre nem vagyok képes, mert délután 4-re olyan az agyam mint egy szétmállott szivacs. Meg úgy semmire sem vagyok képes a nap további részében. Az egyetemi jegyzetelés ehhez képest relaxálás, 3-4 vagy akár 5 előadás után is haza tudtam menni úgy, hogy még otthon megcsinálok ezt-azt. Most semmire nincs időm, szalad a lakás, a jegyzeteim egy halomba dobálva hevernek az íróasztal mellett, kiválogatni sincs kedvem, enni ma még nem ettem, és egyébként is este 8-ra olyan vagyok mint a mosott szar. Vicc komolyan. Bele se merek gondolni, mi lesz ha beindul a vizsga hajtás. Két szakdolgozat és meló mellett aludni így sem kell. Felesleges időpazarlás.

A munkahelyen, ahol a gyakornoki időmet töltöttem, változások lesznek. A "felettesem" kisbabát tervez elég komolyan, és ha összejön neki, én akarok a helyére lépni. Nincs más ilyen végzettségű a cégnél, csak én, és ha már úgyis ott voltam gyakornok, engem vegyenek fel, ne egy külsőst. Úgyhogy most járom végig a szamárlétrát, bármilyen feladatot adnak, elvégzem. Szorgalmas vagyok, precíz, bármit megoldok.
Olyan leszek mint Andie Az ördög Pradat visel című filmben, eleinte ügyetlen, aztán a legjobb asszisztens.

DevilWearsPrada by Const featuring Levis jeans

A barátnő. 7 éven át életünk valamennyi apró és jelentős részében osztoztunk. Együtt nőttünk fel, együtt próbálgattuk a szárnyainkat, segítettük egymást a csalódások elfogadásában. Éjszaka órákon keresztül beszéltünk telefonon, vígasztaltuk egymást, tanácsokat osztogattunk, aggódtunk a pasik miatt. Mindent megbeszéltünk, sokszor már azon gondolkoztam, nem tud-e többet rólam, mint én saját magamról.
Aztán gimnázium után valahogy másképp alakultak a dolgok. Teljesen különböző életpályát járunk be, és ennek bizony nyoma van. Eleinte ugyan már nem álltunk olyan közel egymáshoz, de még mindig barátok voltunk. Tudtam, hogy néha csak második vagyok a listáján, hogy én többet foglalkozom a barátságunkkal, mint ő, de arra hivatkozva hogy nehezen tud beilleszkedni az egyetemi rendbe, nem törődtem vele. Régóta voltunk barátok, nem akartam lemondani erről. Aztán törvényszerűen egyre kevesebbet találkoztunk, akkor is kényelmetlen volt, mintha idegenek lennénk.
Új barátnőim lettek, akiket közelebb érzek magamhoz, mint őt valaha is, és akikkel olyan dolgokat is megbeszélek, amiket neki soha nem mondanék el.
Ma ráírtam msn-en, hónapok óta nem beszéltünk. Nem szépítem, én sem kerestem őt ezidáig. Ma lerázott, hogy Forma-1-et néz. Ja hogy így...
Lehet, hogy mindent elárulok amit együtt építettünk fel, de ő volt az aki elárult engem.

Végeztünk.

Már most nincs erőm a mai naphoz...